
Arató Gábor
Manupackaging Magyarország Kft. – CEO
Barina Zoltán
a WWF Magyarország Élő folyók szakértője
2020-ig a Magyar Természettudományi Múzeum virágosnövény-gyűjteményének vezetője voltam, azóta pedig WWF Magyarország Dráva-programjának szakértője vagyok és részt veszek a felelős vízgazdálkodással és fenntarthatósággal kapcsolatos feladatokban.
Célom a természet és a minket körülvevő világ mind alaposabb megismerése, hogy ezáltal minél többet és hatékonyabban tudjunk tenni természeti értékeink megőrzéséért a mindennapi életünktől a társadalom és a döntéshozók szemléletformálásán keresztül.
Barta Zsombor
HuGBC Nagykövet, Greenbors Consulting Kft Alapító Partnere
Bartha-Horváth Bálint
körforgásos gazdasági szakértő
Csontos Csaba
a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetője
A környezeti fenntarthatóság mellett egyre nagyobb figyelmet fordítok a társadalmi szempontok elemzésére és az "emberi tényező", valamint az energiaszegénység jelenségének megértésére. 2020 óta dolgozom a civil szektorban projektvezetőként. 2022 nyarán csatlakoztam a WWF Magyarország csapatához. Jelenleg több EU-s projekt keretén belül főként önkormányzati partnerekkel dolgozunk Fenntartható Energia- és Klímaakcióterveik (SECAP) kidolgozásán, felülvizsgálatán és megvalósításán.
Hiszem, hogy minden mozdulatunk számít, és a környezet- és természettudatosság nem egy állapot, hanem egy élethosszig tartó tanulási folyamat.
Dr. Gálhidy László
a WWF Magyarország Erdő Programjának vezetője
Dr. Martin József Péter
a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója
Gazdasági újságíróként kezdte a pályáját, másfél évtizeden keresztül gazdasági lapoknál dolgozott. 2003 és 2009 között a Figyelő című üzleti hetilap főszerkesztője volt. Vezetése alatt az újság Pulitzer Emlékdíjat nyert. 2010 és 2013 között elemzőként és tanácsadóként tevékenykedett több nemzetközi és hazai intézmény megbízásából. 2019-ben egy kiküldetés (secondment) keretében a TI UK londoni irodájában dolgozott kutatási igazgatóként.
Két évtizede rendszeres szereplője a hazai és a nemzetközi médiának. Kéttucatnyi tudományos közleményt jegyez és egy könyv (Álomcsőd) társszerzője. Kutatási területe a korrupció, az intézmények és a gazdasági fejlődés összefüggései.
dr. Papp Brigitta
a SIXAGON Nonprofit Kft. jogásza, projektmenedzsere
Dr. Szalay Zsuzsa
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék, egyetemi docens
Farkas Viktor Mátyás
a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője
A WWF Magyarországnál a klímaváltozás hatásaival, az ezekhez való alkalmazkodás lehetőségeivel foglalkozik a vízgazdálkodás és a települési környezet kapcsán. Elsősorban a Magyarországon már mutatkozó és várható hatások, és tompításuk érdeklik természetre alapozó, zöld infrastrukturális megoldások használatával, a tájszerkezet átalakításával, vizesélőhelyek visszaállításával.
Feledy Botond
Red Snow Consulting, Igazgató
Feledy Botond Brüsszelben élő külpolitikai elemző, a Red Snow Consulting igazgatója. Kutatási területe az Európai Unió és a transzatlanti kapcsolatok, ezen belül az AI-szabályozás, tagállami politikák hatása az uniós döntéshozatalra, illetve a kiber-, ipar- és ellátásbiztonsági kihívások. A European Leadership Programme vezetője, ahol a képzés során kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság, többek között szimulációs gyakorlatok keretében (fenntartható fejlődés, közlegelők tragédiája). Brüsszeli munkája során hangsúlyos a fenntarthatóság, részt vett a Fit for Future Generations projekt elindításában, valamint vállalati vezetőknek is tartott szimulációs workshopokat fenntarthatósági, valamint előadásokat ESG-témakörben.
Korábban volt az Európai Parlament munkatársa, az MTI külpolitikai szerkesztőség vezetője, egyetemi oktató, a Sciences Po Paris közép-európai campusán Dijonban vendégoktató, a berlini Freie Universitäten meghívott kutató. A Google és a Financial Times által támogatott #NewEurope100-ba választották 2017-ben, mint a közép-európai térség 100 legbefolyásosabb gondolkodóinak egyikét. Ezen felül a German Marshall Fund, az International Visitor Leadership Programme és a Bibó István Szakkollégium alumnusa.
Ferenczi Attila
Reco Waste Management Kft, alapító, tulajdonos
Fertetics Mandy
fenntarthatósági szakértő, az Alternate Kft. ügyvezetője
Harmat Ádám
a WWF CEE éghajlat- és klímaprogram vezetője
Herner Katalin
a KÖVET Egyesület ügyvezető igazgatója
Jenei Attila
EY denkstatt, partner
Nemzetközi tanácsadó cég szakértőjeként több mint 20 éve támogat nagyvállalatokat beruházásaik, akvizícióik, illetve szerveztük környezetvédelmi és fenntarthatósági teljesítményének javításában. Környezeti hatásvizsgálatokon, auditokokon, környezeti lábnyomszámításokon, vállalti dekarbonizációs és más fenntarthatósági programokon keresztül szerzett jártasságot a szakági jogszabályi környezet és nemzetközi szabványok, illetve minősítő rendszer alkalmazásában, mint pl. a GRI, GHG Protokoll, SBTi, CDP, BREEAM és számos ISO szabvány. 2008 óta üzletágvezetőként, 2022-től ügyvezetőként irányítja 30 kollégája tevékenységét.
Kovács Károly
elnök Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség
Krázli Zoltán
implementációs igazgató GS1 Magyarország
Lévai Gábor
impact szakértő, a GB Academy társalapítója
Litkai Gergely
jogász, humorista, a Dumaszínház alapítója
Minkó Mihály
adatvizualizáció szakértő @MOME IK kutató
Molnár Csaba
közösségfejlesztési igazgató MagNet Bank
Rajnai Tamás
az E.ON Hungária Csoport Fenntarthatósági és ESG szakterületvezetője
Fenntarthatósággal és környezetvédelemmel foglalkozik több mint 12 éve. Tamás környezetmérnök és energetikai mérnök, jelenleg az egyik legnagyobb hazai energiaipari vállalat, az E.ON Hungária Csoport Fenntarthatósági és ESG szakterületét vezeti. Ezt megelőzően az egyik Big4 tanácsadócégnél dolgozott közel egy évtizedig, ahol környezetvédelmi, fenntarthatósági és energiahatékonysági projekteket vezetett. Széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik többek között környezetvédelmi engedélyezési, fenntarthatósági jelentés írási, klímakockázati elemzési, ESG riportálási és ÜHG kibocsátás számítási területeken. Foglalkozott ezen kívül energetikai szakreferensi, auditálási és ISO50001 energiagazdálkodási irányítási rendszerekhez kapcsolódó feladatokkal.
Tamás a Magyar Mérnök Kamara hulladékgazdálkodási, levegőtisztaság-védelmi és víz- és földtani közeg védelmi bejegyzett szakértője, tanúsított klímavédelmi szakértő. Emellett a GRI fenntarthatósági jelentésírási sztenderd szerinti tanúsított jelentéskészítői és a Global Association of Risk Professionals (GARP) Sustainability and Climate Risk (SCR) szakértői bizonyítványaival is rendelkezik. Korábban tagja volt a Budapesti és Pest Megyei Mérnökkamara Környezetvédelmi Tagozat elnökségének.
Az E.ON-nál jelenleg többek között a fenntarthatósági jelentés készítési, ESRS felkészülési, ESG törvény szerinti kockázatkezelési, ESG riportálási, ÜHG számítási és biodiverzitási feladatok tartoznak irányítása alá.
Siklósi Máté
A CP Contact alapítója, a hazai fogyasztóvédelem ismert szakembere
A CP Contact tanácsadó cég alapítója a hazai fogyasztóvédelem ismert szakembere, vezette a PSZÁF fogyasztóvédelmi igazgatóságát, volt Utasjogi Biztos, éveket dolgozott a fogyasztóvédelmi hatóságnál. Az e-kereskedelem számos szereplőjét segíti fogyasztóvédelmi auditokkal és panaszkezelési tanácsokkal.
A CP Contact Kft. hazai tulajdonú üzletviteli tanácsadó cég, mely elsősorban a hazai jogszabályoknak (fogyasztóvédelem, kereskedelem, adatvédelem, és reklámjog) való megfelelés érdekében készíti fel a vállalkozásokat. Oktatás, audit, folyamatfejlesztés segítségével előzetesen készítik fel a vállalkozásokat, vagy hatósági eljárás, bírság esetén ajánlanak gyors és hatékony megoldásokat. Fogyasztóvédelmi referensek képzésével, illetve rövidebb és hosszabb előadások, tréningek szervezésével is foglalkoznak.
Alapítója a Panaszkezelő.hu start up vállalkozásnak, melynek célja a kiskereskedők és szolgáltatók panaszkezelési hatékonyságának és jogszerűségének a fejlesztése. A Panaszkezelő.hu olyan online panaszkezelő rendszer, amellyel kifejezetten a magyar fogyasztóvédelmi jogszabályi környezetre fejlesztett, hibátlan e-jegyzőkönyveket készíthetünk, különösebb fogyasztóvédelmi tudás nélkül. Az e-mailben kiküldhető jegyzőkönyvek, a tárolt panaszok statisztikai elemzése, a panaszkezelés körültekintő végigvezetését támogató folyamat mind azt célozzák, hogy a webáruház elkerülhesse a fogyasztóvédelmi bírságot, panaszos vevőit pedig akár visszatérő vásárlókként üdvözölhesse.
Szabadidejét családjával tölti, túrázik, illetve vitorlázik, ez utóbbival összefüggésben a vitorlás szövetség elnökségi tagja is.
Sipos Katalin
WWF Magyarország Igazgatója
Szilágyi Artúr
életciklus (LCA) szakértő, lifecycle.hu
Szőke Ágnes
Üzleti kommunikációs szakértő Alapító, tulajdonos és az Open Communications üzlet-fejlesztési igazgatója
Wágner Hanna
Stradamus Zrt. Senior Tanácsadója
Szakmai utamat az Amszterdam és Örebro Egyetemeken kezdtem, ahol fenntarthatósági fejlődés terén szereztem bachelor- és mesterdiplomát.
Ezt követően Brüsszelben az EFRAG-nál dolgoztam akik, az Európai Fenntarthatósági Szabványokat (ESRS) dolgozzák ki vállalkozások számára a CSRD alatt. Itt először az agnosztikus munkálatokban és belső szabályozás kialakításában segítettem, majd szektor specifikus szabványok írójaként folytattam a munkát.
Következő lépésként ESG tanácsadóként kezdtem dolgozni, közvetlenül támogatva azokat a vállalkozásokat, amelyeket érintenek az ESG kötelezettségek, legyen szó kis- és középvállalkozásokról vagy multinacionális cégekről.
A Stradamus Zrt-nél továbbra is az ESG jogszabályi megfelelést támogatom, beleértve a fenntarthatósági jelentések elkészítését, az ESG transzformációs folyamatokat és az ESG stratégiák kidolgozását. Célom, hogy segítsem a vállalatokat, hogy hatékonyan alkalmazzák az ESG gyakorlatokat, miközben hozzájárulnak a fenntartható jövő kialakításához és megfelelnek az egyre szigorúbb szabályozási elvárásoknak.
Wieder Gergő
pénzügyi kockázati, ESG tanácsadási igazgató KPMG
Wiszkidenszky András
A GB Academy társalapítója